Öregdiák-nap zöld hajjal, rózsaszín kalapban

Nem rég újra találkoztunk Tomival, a volt osztálytársammal, aki most földmérőként dolgozik. Egy iskolai rendezvényen történt a dolog, ahol a tanárok és a volt diákok megünnepelték a suli fennállásának ötvenedik évfordulóját.

Meglepően sokan voltunk, és a buli is meglepően puccos volt, ott volt a polgármester is. Jól éreztük magunkat, sőt, az iskola még egy különlegességgel is készült: egy selfie-automatával.

Ennek az eszköznek az a lényege, hogy… Szóval előtte nem baj, ha iszol egy kicsit, de nem követelmény. (Fura volt egyébként „legálisan” pezsgőzni a volt iskolámban.) Aztán magadra aggatsz tetszés szerinti mennyiséget az előre odakészített kiegészítőkből.

Esetemben ez, valószínűleg a pezsgőnek köszönhetően egy zöld paróka és egy rózsaszín kalap volt. Aztán megállsz egy fotófal előtt jópár régi ismerősöddel – vagy épp, mint esetemben, a város polgármesterével – és lefényképezkedsz.

A gép pedig helyben kinyomtatja a fotódat, sőt, átküldheted magadnak Facebook-on is, hogy meg tudd osztani. Vakus a gép, úgyhogy nem jön zavarba a sötéttől, de még a diszkófényektől sem.

De tudom, nem erre vagytok kíváncsiak, hanem arra, hogy hogy sikerült lefotózkodnom a polgármesterrel. A történet sajnos sokkal kevésbé vicces, mint ahogy azt az ember elvárná tőle… Az egyik volt tanárom jóban van a polgármesterrel, és szelfiztek egyet, nekem pedig… Nos, belógott a könyököm a képbe. Ennyi. Semmi különös. Elnézést, ha csalódást okoztam.

A buli mindenesetre meglepően fergetegesre sikerült, és jópár fotót őrizgetek az ott készültek közül, többek közt a könyökös-polgármesterest, de mivel nem kértem a többi résztvevő engedélyét, hogy itt publikáljam őket, nem fogom megtenni.

A buli után eszembe jutott, hogy jövőre, az esküvőnkön is bevethetnénk egy ilyen masinát a lagziban. Szép képeket csinál a gép, ráadásul a násznép mindenféle vicces dologra tudná használni. Egy kicsit féltem tőle, hogy drága lesz, ráadásul azt sem tudtam, hogy találjam meg azt a céget, akik ezt a szolgáltatást biztosítják.

Annyi járt csak a fejemben, hogy a hátteret „fotófalnak” hívják. Szóval rákerestem, és végül megtaláltam!

Amikor megláttam a feliratot „ Fotófal: Válogasson színes fotóháttereink közül! ” tudtam, hogy jó helyen járok. A selfiegep.hu volt az, amit kerestem, rögtön felismertem a logójukat, és hamar megtudtam, hogy az árral kapcsolatos aggályaim feleslegesek voltak. A szolgáltatás minőségéhez, és ahhoz képest, hogy végig ottmarad a cég egy alkalmazottja segíteni, egyáltalán nem magas az ár.

Szóval úgy tűnik, hogy az én esküvőmön is lesz selfiegép… Már csak az a kérdés, hogy milyen legyen a háttér? Mert ugye: „ Fotófal: Válogasson színes fotóháttereink közül! ” Csak hát nem könnyű választani.