Valami nagy dologhoz, ami nem is annyira költséges, de meg fogja változtatni az életemet…
Mindig is érdekelt a földmérés. Szeretek statívokkal és egyéb eszközökkel dolgozni (mondjuk a fotózásban), de most egészen másról van szó… Megálltam a minap, a buszmegállóból hazafelé gyalogolva a közeli lakópark mellett álló placcon, ahol földmérési és egyéb munkák zajlottak. Ez egy újonnan épült lakópark, amiről szó van. Utána is kérdeztem, hogy mi történik, és akkor mondták: a környék új lakói nagyon szerettek volna új bicikliutat is erre, ami ezúttal meg is látszik valósulni! Mi több, egy nagyon hosszú szakaszon pont a munkahelyem felé fog majd az vezetni. Ez az új csoportosulás új és jó dolgokat hoz magával a környékre… Király.
Ilyen lelkesen már nagyon régen tértem haza melóidő után! Lehuppantam a gép elé, végül pedig a motorbolt.co.hu webshopon kötöttem ki. Az elektromos kerékpár hátsó kerék szerelés érdekelt kezdetben, mert vannak már hétvégi mókához mindenféle dolgaim a garázsban, amiket kicsit elhanyagoltam, de itt ráadásul nem is csak ilyesmivel foglalkoznak. Nem csak a bütyköléshez fontos dolgok árusításával. És messze nem csak elektromos kerékpár hátsó kerék szereléssel, és ehhez való kellékekkel, hanem értékesítenek is még egyéb, nagyon klafa dolgokat. Itt realizáltam, ezen az oldalon, hogy lehetne saját elektromos rollerem is akár. Azokkal simán lehet szintén bicikliúton menni, nem? Pesten bérelni nagyon bejött, és felvillanyozó, hogy van egy oldal, ahol árulnak jó áron ennyi mindent egyszerre.
Nos tehát, majd ennek is utánanézek, de ezt az említett boltot látva, az tuti, hogy amint jó idő lesz, és elkészülnek a bringasávok is, nem fogok többet buszozni! Elektromos robogókat is kínálnak. Olyan hagyományos robogónak kinézőt is például, amilyenre mind gondolnánk, amikor robogóra asszociálunk, de sima, egy kisebb motorral felszerelt, inkább biciklinek tűnőt is. Nekem eddig ilyen szélességében ismeretlen volt ez a terület. Van egy elektromos rásegítésű bringám már, amit azért használtam csak keveset, mert eddig nem volt hol hajtani, az autók között pedig nem szeretem kitenni magam a veszélynek. De most, ahogy új lehetőség lévén megtaláltam a Motorboltot, már látom, hogy több van ebben az egészben, mint amiről eddig tudtam. A Viczai kft-hez tartozó Motorobolt webshopon a jogosítványhoz között és jogosítvány nélküli járművek is fókuszban vannak. Továbbá azok is, amik nem elektromos hajtásúak. Vannak gyerekbiciklik, túra, utcai és mindenféle hagyományos biciklik, de ez akkora választékkal rendelkező webshop, hogy sosincs vége a választék felsorolásának.
Motorosok is kedvelik ezt a helyet. Jönnek gumiért, rajtuk kívül szintén ilyesmiért jönnek quadosok, a salakmotort kedvelők és mindenféle vevőközönség. Szintén járnak ide nagymotoron gyakran ülők ruhákért, táskákért, csizmákért, egyéb felszerelésért. A webshop ezen részének kedvelői számára hirdethetnék úgy is a “részleget”, mint: “mindent hagyományos motorosoknak”. Pedig ez is csak egy kis része a választéknak. Nehéz jól körülírni az egészet, ugyanis tényleg minden van. Autósok is írnak fórumokra, hogy ilyen-olyan alkatrészeket az ő választékukban találtak meg. És tényleg nagy a gumiválasztékuk is. Crossmotorokhoz, mopedekhez, freestyle BMX-ekhez, vagy akár mezőgazdasági gépekhez, járművekhez. Gumijavító szerszámokat, gumiszerelő szetteket és ilyesmiket is tartanak.
Mi lenne hát a legpraktikusabb nekem? Amit használhatok a bicikliúton és néha máshol is? Először is végignézve a kínálatukat felújítom a saját bringámat és szerintem veszek mellé tőlük egy ZT-02 típusú, szintén jogosítvány nélkül vezethetőt is. Ők teljesen összeszerelve szállítják ki a gépeket, és amit tőlük kapunk, a neten írt visszajelzések alapján mindig nagyon megbízható. Stimmelnek a specifikációkban leírtakkal és mindenre ügyelnek a minőségben, szállításban, stb.
Van Dunaföldváron egy üzletük, ahol személyesen is megtaláljuk őket és átvehetünk minden holmit, de egy héten belül kiszállítanak is minden rendelt dolgot. Annyi időt el lehet tölteni viszont a webshopjukban is, hogy nekem ez igazán szórakoztató kikapcsolódást biztosít mostanában. Galaxisnyi termék, engem pedig nagyon lázba hozott a tavasz közeledte és, hogy megláttam náluk: minden kapcsolódó terület iszonyatosan sokat fejlődött!
Van azonban még egy réteg, amit ők kivételesen gondosan kiszolgálnak: a “műgyűjtők”. MZ, Simson – a magyar vidéken gyakran látunk ilyen matuzsálemeket, régi motorkerékpárokat. Ezek felújításához van mindenféle alkatrész meg ilyesmi a kínálatban. A hasonló járműveknek lassan eszmei értéke lesz, vagy már van is. Alkatrészt találni hozzájuk viszont egyre nehezebb, szóval ennek a webshopnak a küldetése példátlan fontosságú. Furcsa, ahogy múltat és jövőt össze tudják kapcsolni, egy hidat építve a jövő legmenőbb közlekedési formái között, és a régi dolgok megmentése és muzeális korba lépésének segítése között. Na, emiatt végtelenül hosszú a felsorolás, akik számára ők egyike a legkedveltebb webáruházaknak, és ami miatt még most sem tudtam a végéig felsorolni mindent, amiben ők utaznak.
Emberek! Én azt mondom, hogy itt az ideje több mindenkinek nyitottá válnia a kétkerekes megoldásokra, mert az autózásba lassan belefullad ez az ország! És a Viczai Kft-nél elkezdhetitek átgondolni, hogy milyen irányba induljatok, mert ott megvan minden, össze lett gyűjtve a legtöbb dolog, amire csak szüksége lehet bárkinek a preferenciái alapján. Amikor az északnyugat-európai nagyvárosokban elkezdték bejelenteni, hogy ki lesznek tiltva onnan a dízelautók, aztán idővel a sima benzinesek is, sőt lesznek a nyugati nagyvárosoknak egyes kerületei, ahová még elektromos négykerekűekkel sem lehet majd behajtani, a magyar lakosság elkezdte behozni az ottani használt autókat, amiktől így alacsony áron elkezdtek megválni mondjuk a németek.
Magyarországon így a budapesti agglomerációkból autóval feljárók száma úgy megszaporodott, hogy élhetetlenné kezd lenni a közlekedés. Az előváros és aztán a belváros forgalma is kezelhetetlen. Nézzetek szét inkább a Motorboltban, mert ha sokan kezdünk most váltani, akkor megválthatjuk a fővárosunkat! De lassan nem különb a helyzet a vidék nagyvárosaiban sem. Miért ne járnánk inkább rollerrel, bringával, mopedekkel, bármivel, ami beszerezhető a Motorbolt shopból? Ha ebben a választékban nem lesz kedvetekre való, akkor sehol – márpedig az autózás nem fog a végtelenségig működni…
Amikor pedig rossz az idő, a tömegközlekedés Pesten egészen fejlett és korszerű, de lehet azt javítani vidéken is! Mindenhez csak akarat kell! És ez a shop annyira hatalmas, hogy egy ilyen kínálattal lehetne formálni a közakaratot is! Emiatt is akartam beszámolni a létezésükről, mert az itteni felhozatal kimeríthetetlen és példás. A motorbolt.co.hu jó kiindulási pont, hogy akár már idén, 2024-ben átnyergeljünk valami menőbbre és haladóbbra, leváltva a régit, ami már elavult.
Az autózás sok tekintetben elavult! Egy rollert akár össze is lehet pattintani és a hónunk alá kapva bevinni oda, ahová érkeztünk. Nem kell parkolóhelyet keresni és szenvedni az autó nyűgösségével többé! A jövő nálam már elkezdődött! Adjatok egy esélyt ti is neki…