Földméréssel vagy anélkül, de itt biztos tudunk napelemet szerezni

A föld egy fantasztikus dolog. Annyira hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy milyen helyen élünk, hogy sokszor elfelejtjük, mennyire elképesztő az, hogy egy élő bolygón létezhetünk. Emlékszem, hogy gyerekkoromban rengeteget játszottunk a közeli erdőkben. Itt éreztem először, hogy a föld nem csupán egy tárgy, hanem egy élő entitás, ami reagál a körülötte lévő dolgokra. Minden megváltozott például a környékünkön, ha esett egy kis eső.

Télről is van egy nagyon komoly emlékem, mikor szerettem volna eljutni a nagymamámhoz. Havas eső esett éppen és az utak ettől egyszerre voltak lefagyva és megtelítődve vízzel. Mivel nem készültem fel arra, hogy a földet milyen változások fogják ennek hatására érni, ezért sajnos a cipőmből egy mini akvárium lett. Azóta megtanultam, hogy tisztelni kell a földet és mindig érdemes odafigyelni a jelekre, amiket küld felénk.

Nincs ez másképp akkor sem, mikor a föld energiából szeretnénk elektromos áramot kinyerni. A napelem koncepciója már gyerekkorom óta teljesen magával ragadott. Éveknek kellett azonban eltelnie, hogy a Fűtésrendszerek oldalának segítségével, lehetőségem legyen egy saját napelem telepítésére. A folyamat persze nem volt ilyen egyszerű, mégis, úgy érzem, hogy a Fűtésrendszerek nélkül sokkal nehezebb lett volna minden. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az elején: Miként találtam rá erre az oldalra?

Szerencsére, mikor a barátaim körében feldobtam a napelem ötletét, rögtön kaptam pár tippet. Az egyik srác hasonló területen dolgozik és azt mondta, hogy mikor neki kellett a napelem telepítéséről gondoskodnia, akkor ő a Fűtésrendszerek oldalát használta. Nem hittem volna, hogy ilyen komoly ügyeket is el lehet intézni az interneten, de adok a szavára, úgyhogy tettem egy próbát vele.

A Fűtésrendszerekre belépve azonnal azt érezhetjük, hogy itt nem lesz szó semmi átverésről. Mindent úgy találtak ki, hogy a lehető legrövidebb idő alatt meg tudjuk találni azt, ami minket érdekel. Nekem is csupán ki kellett választanom a napelem menüpontot és azonnal elkezdhettem arról informálódni, hogy a Fűtésrendszerek cégnél dolgozók mit gondolnak ezekről a csodás rendszerekről.

Középiskola óta nem nagyon került elém ez a téma. Kicsit aggódtam is, hogy a szaktudásom nem lesz elég ahhoz, hogy pontosan felmérjem a lehetőségeimet. A Fűtésrendszereket azonban úgy találták ki, hogy minden ember számára könnyedén elérhetők legyenek. A tájékoztató szövegezése ennek megfelelően nem túl bonyolult, ez azonban nem megy a pontosság rovására. Mikor leértem a szöveg aljára, már teljesen azt éreztem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mit is jelent a napelem telepítése.

Még sok szemponton kellett átmennem ahhoz, hogy a házam napelem kompatibilissé legyen nyilvánítva, de ekkor már éreztem, hogy nem lesz semmi gond. Az oldal alján be tudtam táplálni a legfontosabb információkat a házamról. Ez azért is volt nagyszerű, mert ha nem interneten végeztem volna el ezt a folyamatot, akkor biztos nem lettem volna tudatában ezeknek az adatoknak. Így azonban a fotelem kényelméből el tudtam intézni mindent.

Nem volt ez másképp a telefonos beszélgetésekkel sem. A Fűtésrendszerek csapata, mind segítőkész és kedves emberekből áll, akik sosem éreztetik azt velünk, hogy a kérdéseink nem lennének fontosak. Már meg sem lepődtem ezen, hiszen az oldalon minden más is azt tükrözte, hogy a legfontosabb számukra a vevő pontos tájékoztatása. A napelem telepítés folyamán nem volt semmi probléma, minden úgy ment, ahogy azt elmondták.