Édesanyám nyomdokain varrónő lettem

Édesapám földmérő, édesanyám pedig varrónő szakmája szerint, így nem meglepő, hogy tudok egyet s mást ezekről a foglalkozásokról. Főleg nyári szünetben kísértem apukámat sokszor munkába, mindig is lenyűgözött a földmérés. Ennek ellenére mégis varrónő lett belőlem, pont, ahogy anyukából. Őszintén eleinte annyira nem vonzott ez a szakma, de aztán az a régi Singer varrógép, amin anyukám dolgozott, ámulatba ejtett, és ez az ámulat egész életemen át kitartott. Így nem csoda, hogy amikor saját varrógép vásárlására került a sor, csak a Singer varrógépek jöhettek szóba. A Singer – Varrógépguru oldalán számos darab közül válogathat az ember, kezdve az egészen egyszerűektől egészen a komolyabb készülékekig. Bevallom, kicsit pánikba is estem először, hogy hogy fogok én dönteni, de aztán rájöttem, hogy a varrogepguru.hu weboldalának bal oldalán található szűrő segítségemre lesz abban, hogy kevesebb találattal kelljen megbirkóznom, és azok között döntenem. Egyértelműen bepipáltam a Singer márkát, másra igazából nem is voltam kíváncsi. No, meg ha ez a márka eddig is a hosszú évek alatt bevált anyukámnak, bizonyított a minőségéről, akkor nem szerettem volna elkezdeni kísérletezgetni, hogy vajon, hogy varr egy másik gép.

Ha véletlenül nem sikerülne azonnal döntenünk, ekkor sem kell pánikolni. Ugyanis a Singer – Varrógépgurun be lehet jelölni azokat a tételeket, amelyek nekünk a legjobban tetszenek, majd később, mikor végignéztünk mindent, amit szerettünk volna, a Kedvencek menüpontra kattintva egy helyen fogjuk ezeket összegyűjtve látni. Így mindjárt kicsit könnyebb a döntés, hiszen már eleve meg lettek szűrve. Örömmel láttam, hogy a varrógép megvásárlása esetén a kiszállítás ingyenes. Ugyanekkora összegnél nem a kiszállítás pár ezer forintos összegén fog múlni a döntésünk, én inkább ezt úgy szoktam felfogni, mint egy kedves gesztust. Hiszen, ha a vásárló egy elég nagy összeget otthagy a webshopban vásárláskor, akkor jól tud esni, ha a cég ezt valamivel értékeli, mint mondjuk az ingyenes kiszállítással.

Nekem külön tetszik az is, hogy a weboldalon a szűrőknél nem csak a márkát lehet beállítani, hanem az árat is, és csak abban az ártartományban fogunk találatokat kapni, amit korábban beállítottunk. Nyilván nincsenek végtelen anyagi lehetőségeink, ezért az embernek valahol határt kell szabnia. Szerintem nem vagyok azzal egyedül, hogy jártam már úgy, hogy csak kíváncsiságból körülnéztem a drága darabok között, és természetesen ott találtam meg azt, ami az én igényeimnek a legjobban megfelelt. Ilyenkor nagyon rosszul tud esni, hogy az anyagi korlátok miatt le kell mondani a dologról. Ezt érdemes már a kereséskor megelőzni az ár szerinti szűréssel.

Természetesen a varrogepguru.hu oldalán vásárolt gépekre van garancia is, ami úgy alakul, hogy 10 000 és 100 000 Ft közötti vételár esetén a garancia ideje 1 év, a 100 000 és 250 000 Ft közötti gépeknél 2 év, a 250 000 Ft feletti vételár esetén pedig a garancia 3 év lesz. Elégedett voltam vele, hogy ilyen pontosan ki van írva a garancia ideje, így az embernek nem kell sötétben tapogatóznia. Nem volt kérdés mindezen információk után, hogy a varrogepguru.hu – ról fogom megrendelni a gépemet, aminek segítségével aztán majd varrom a szebbnél szebb ruhákat. Nem kellett csalódnom sem az oldalban, sem pedig a varrógép minőségében, mindkettő nagyon jó eredménnyel ment át a saját vizsgáimon. Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára rendeltem a Singer – Varrógépgururól.