Sokan érzik kellően elhivatottnak és ügyes kezűnek magukat ahhoz, hogy saját maguk álljanak neki házuk felépítésének. Amikor ez az elhatározás megszületik, többnyire már a vállalkozó kedvű építkező rendelkezésére áll a megfelelő telek. A telek kijelölését mindig hivatalos földmérő végzi, ám azon belül az építmény sávalapok körvonalának pontos meghatározása a tervrajzok alapján már ránk marad. Ilyen munkára később is szükség lesz, amikor a főfalak között vezető mellékfalak vonalvezetését is precízen be kell rajzolni minden egyes szinten. Ezeknek sikere geometriai kérdésekben való jártasságunkon kívül javarészt azon múlik, sikerül-e szert tennünk precíz működésű mérőkészülékekre. Manapság a lézeres műszerek uralják a terepet, melyek híresek pontosságukról.
Ki gondolná, hogy egy-egy ilyen nélkülözhetetlen, szakszerű eszköz már négyszámjegyű összegért hozzáférhető? Ráadásul még rendkívül specifikus és nehezen fellelhető szaküzletet sem kell kinyomozni e célból. Az 50%-oldalon az építkezéshez szükséges rengeteg praktikus műszaki cikk és elektromos kéziszerszám mellett a tervezés fázisához is találunk segítséget. Néhány kattintással hozzájuthatunk például állványos lézeres szintező vagy lézeres derékszög mérő műszerhez is. Az 50szazalek.com weboldal bőséges kínálatában számtalan céleszköz közül válogathat az, akinek bel- vagy kültéri ház körüli munkája során szerszámokra van szüksége.
Ám az 50%-oldalon nem csak az építkezők találnak érdekes és hasznos árucikkeket a számos termékkategóriában: legyen szó akár fitneszről vagy sportokról, játékokról és baba-mama termékekről, autófelszerelésről, világítástechnikáról vagy háziállatok tartásához kapcsolódó termékekről, ezen az oldalon jó helyen jár. Sőt, találunk érdekességeket lakberendezés területén is, valamint a munkatársak készültek érdekességekkel azon látogatók számára is, akik ajándékötletek után kutatnak kétségbeesetten: mind gyerekek, mind nők és férfiak számára, külön-külön válogatva érhetők el a jobbnál-jobb ajándékozási tippek, melyek minden értékkategóriából választhatók. És hogy a szó szoros értelmében fokozzuk a várakozást, olyan izgalmas termékkategóriát is találunk, mint az erotika. Nem telik el úgy hét, hogy mindezekbe a csoportokba ne kerülne fel számtalan újdonság az elérhető termékek közé, és minden esetben ügyelnek arra, hogy az ár-érték arány kedvezően alakuljon. Nem hiába tűzték a zászlajukra a szlogent, melynek szellemében maximális odaadással dolgozik a csapat: „Ahol a minőség lehengerlő árakkal párosul!” Mindez bizonyítja, hogy ez az online bolt bizony a vásárlók érdekeit tartja elsősorban szem előtt, amiért méltán érdemelték ki a „Megbízható Bolt” minősítést az árukereső.hu-n.
Ugyanezért dolgozik az 50%-oldalon látható telefonszámon könnyen elérhető ügyfélszolgálat is, mely segíti az érdeklődőket a termékekkel, valamint a rendelés menetével kapcsolatos kérdéseik megválaszolásával. Az online fizetés biztonságot nyújt a nehéz időszakokban is, és számottevően leegyszerűsíti a termék átvételének folyamatát, amit a megrendeléstől számított 72 órán belül garantálnak. Nem is beszélve arról a lehetőségről, hogy a termékek átvételétől számított 14 napon belül a vásárolt árucikk visszaküldhető, akár indoklás nélkül is. Saját szerviz üzemeltetése révén pedig afelől lehetünk biztosak, hogy bármi műszaki gond egyszerűen és gyorsan orvosolhatóvá válik, anélkül, hogy hosszú ideig várakoznunk kellene az adott eszköz meghibásodásával kapcsolatos bonyolult ügyintézés miatt. Így válik a vásárlás ezen a weboldalon igazi élménnyé. Itt valóban a vásárló legyen az első!