Sokan nem gondolnák, de földmérőként dolgozni nem a legegyszerűbb feladat. Bár az irodai munka se kevés, ami önmagában is megterhelő lehet, az igazi nehézség mégsem ebből fakad. Mivel nem egy elterjedt szakma a miénk, rengeteg megbízást kapunk. Ilyenkor pedig a rengeteg gyaloglás, az olykor zord időjárási viszonyok nem kímélnek minket sem.
Az ilyen időszakok esetén jól jön egy kis lazítás. Mivel ez a megterhelés a hátamnak egyáltalán nem tesz jót, elkezdtem hát masszőrt keresni, hátha az enyhít majd a problémámon.
Eleinte nagyon nehéz volt megfelelő szakembert találni. Nem mondom, hogy nem volt hatása a hátmasszázsnak, amit kaptam, de a fájdalmam másnapra visszatért, és nem is töltődtem fel igazán. Mivel már jó pár helyen jártam, és folyamatosan csak szenvedtem, egyik ismerősöm javasolta nekem a Karma Thai masszázs szalont. Mivel már rengeteg negatív tapasztalatom volt, nem fűztem sok reményt hozzá, de egy próbát megér, gondoltam.
Mivel életemben nem voltam még ilyen komoly masszázs szalonban, kicsit meg voltam illetődve az első látogatás alkalmával.
A légkör, ami a fogadott, ámulatba ejtett. Magával ragadott a nyugalom. Szinte már attól éreztem, hogy fokozatosan csökken a bennem lévő stressz, hogy átadtam magam az ottani hangulatnak.
Többféle lehetőség közül választhattam, hogyha masszázst szerettem volna igénybe venni. Mivel tanácstalanságom kiült az arcomra, egy ott dolgozó, mosolygós hölgy a segítségemre sietett. Megnyugtatott, elmagyarázta, hogy nem egyedi a problémám, és nincs mitől izgulnom. Mivel az ilyen jellegű terhelés könnyedén megterheli a testünk tartóizmait, gyakran alakul ki állandósult fájdalom a hát területén. A szolgáltatásuk tökéletes arra, hogy mindezt enyhítse. A hátmasszázs legfőbb hatása, hogy ellazítja a görcsös izmokat, ami hatására nem csak a helyi fájdalomnak inthetünk búcsút, de a fejfájás, migrén is nagymértékben csökken. Ez jó hír volt számomra, ugyanis ezekkel is küszködtem rendszeresen.
Ezt a fajta masszázst kérhettem olajos, vagy olaj nélküli változatban. Úgy döntöttem, hogy az előbbit választom.
3 lehetőség volt: 30, 60 vagy 90 percig tarthat egy masszázs. A fájdalmam mértéke azt diktálta, hogy 90 percet kérjek, és biztosítottak afelől, hogyha erős kezekre vágyom, akkor ez a kérésem is teljesíthető. Előre kifizettem, hogy a kezelés alatt már csak a lazításra figyelhessek. Meglepetésként ért, amikor kimondták, mennyit kell adnom: 20% kedvezményt kaptam a teljes árból! Bár, itt meg kell jegyeznem, a teljes ár is rendkívül jutányos volt.
A masszázs eszméletlenül tetszett. Pillanatok alatt el tudtam magam engedni, és átadtam magam az élménynek. Tagadhatatlan volt, hogy a hölgy rendkívül nagy tapasztalattal rendelkezik, ugyanis annak ellenére, hogy erős mozdulatokkal kezelte a hátam, egy cseppet sem fájt.
Az egyetlen kellemetlen dolog az volt, amikor a szolgáltatás végeztével vissza kellett térnem a “valóságba”. El tudtam volna még viselni egy darabig. A 90 perc úgy elrepült, mintha 10 lett volna.
A hátmasszázs hatása magáért beszélt az elkövetkező napokban is. A fájdalom nem tért vissza, és könnyebben mozogtam, mint valaha!
Rendszeres vendégévé váltam a szalonnak. A jót könnyű megszokni, és nem tagadom, nem is adnám már alább. Minőségi szolgáltatás és elérhető ár: ritka kombináció, ám annál jobb.
Remek döntés volt, amikor először bejelentkeztem. Azóta is csak ajánlom, akinek csak tudom. Már az irodánk fele ide jár!