A földmérés is megnyugtató, hát még a hangtál

A szomszédomnak nagyon érdekes munkája van. Nem is nagyon kérdeztem még róla, de az egyik beszélgetésünk alkalmával elmondta, hogy ő földmérő. Nem is  képzeltem róla, hogy ilyen munkával foglalkozik. Elmondása szerint már középiskolás kora óta erre a pályára készült, és tudatosan építette fel az egyetemi tanulmányait is. Nem szeretett volna csak egy irodában ülni egész nap, ezért gondolta a földmérés milyen jó lesz, és végül felnőtt korára ez be is bizonyosodott. Olyan izgalmasak és mozgalmasak a napjai, hogy földmérőként mindig más helyszínen kell neki a tudását használnia. Mozgalmas és semmiképpen sem unalmas az élete, de  mindemellett benne van az állandóság. Nagyon nyugodt embernek tűnt mindig is. El is árulta a titkát, hogy mi az amiben megtalálta a lelki nyugalmát. Nem mindig volt ennyire nyugodt. Kereste azt ami megnyugvást hoz az életébe, és ez nem más volt mint a tibeti kultúra és az ott élő szerzetesek tanításainak az elsajátítása.

Erre a legjobban akkor jött rá, amikor megtalálta azt a remek oldalt, ahonnan számos nagyon hasznos információt és blog bejegyzést olvasott. Ezen az oldalon olyan élménybeszámolókat és tibeti használati tárgyakat talált, ami arra ösztönözte, hogy még inkább belemerüljön a vallás megismerésébe. Ehhez nem is kellett nagyon nagy elszántság, hiszen a szomszédom nyitott bármilyen új ismeret elsajátítására. Ekkor szerezte be azt a tibeti hangtálat az oldalról. Sokat szemezett vele, első körben az oldalon olyan remek leírást talált a hangtálakról, hogy megtetszettek neki. Számos jótékony hatással bír a hangtál, hogy ha kongatják. A rezgései és a hangja is nyugtató, relaxáló hatással van minden ember számára. Némi kettősség található benne, hiszen aktiválni is tudja az embereket.
Az oldal annyira profin működik, hogy még arról is írnak rajta, hogy milyen anyagból készül és, hogy mennyire hozzátartozik a tibeti kultúrához. Minden az oldalon forgalmazott termék kézzel készített, egyedi, jó minőségű termék. Garantálva azt, hogy itthon ugyanolyan jól szól, mint ott fent a hegyekben. Jótékony rezgések egy különleges tálból-Tibeti hangtálak – Nepáli termékek forgalmazásával foglalkozó oldalnak nagyon megörült a szomszédom, hiszen ennél az oldalnál nem találhatna jobbat.

 Jótékony rezgések egy különleges tálból-Tibeti hangtálak – Nepáli termékek tekintetében tényleg nincs párja az oldalnak – vallja a szomszédom, aki azóta rendelt is magának egy nagyon kis helyes hangtálat. Mi másért is kereste volna fel ezen oldalt, hogy ha nem azért, mert nyugalmat szeretne találni a hangtál hangja miatt. Azt mondja, hogy meg is tanult rajta játszani, így a hangtálnál már nem csak a hangját és a rezgéseit tudja élvezni, hanem magát a hangszeren, – mert ez egy hangszer -, való játszást. Megtalálta azt a hangtálat ami hozzá illik, méretben és árban is.

Tényleg nagyon szuper az oldal felépítése és azok a termékek is nagyszerű minőségűek, amiket ott forgalmaznak. 

Nem is találhatott volna a szomszédom jobb oldalt és forgalmazót, hiszen minden megtalálható egy helyen, amit szeretett volna megvásárolni első körben. Amikor a futár kiszállította számára a hangtálat, izgatott várakozással bontotta ki, emlékezett vissza. Rögvest látta, hogy teljesen olyan a hangtál, amilyet a fényképek alapján megrendelt. Nem érte semmilyen csalódás, maximum jó értelemben véve, hogy ténylegesen azt a remek terméket sikerült megkapnia, amit megrendelt. Azóta is meleg szívvel ajánlja az oldalt, és azóta is rendszeresen olvassa a bejegyzéseit.